most épp ott tartok, amikor két blogom volt párhuzamosan … egy fehér és egy fekete.

minek kellett nekem a fehérbe képeket tenni? most törölgethetem ki a posztokból. és minek kellett nekem pár posztomat szignálni … vaaaaaaaaaaa … azt is törölni kell. kurva élet.
és ráadásul a fehér blog olyan modoros, maníros, hogy frászt kapok önmagamtól. épp olyan, mint vattával fogni a faszt …
no, az a fehér nem én voltam. csak egy rohadt álarc …

és persze, hogy minden pszichoszomatika előjön, épp úgy mint régen. aludtam pár órát, nem sokat és arra ébredtem, hogy menni fog a hasam és ha nem húzok bele, ő gyorsabban ér a dolog végére.
most meg ülök, játszok, a hasam meg görcsöl. tényleg fasza. szerintem ma pirítóskenyeret fogok enni vízzel …
hiába főztem este.

iszogatom kortyonként a citromos vizet. közben csinálom a blogtakarítást.
volt egy poszt, amiben a virtuális „barátnőm” (azaz én) Emília már nem tudott tovább mit mesélni. magára vette a kendőjét és elment a várból.
az jutott az eszembe, hogy végül is Emíliából lett később a Boszorkány 🙂 a szubból a domina. azt a jó switch mindenemet 😀

ezt muszáj ide is kitennem:

“Aki elmegy saját magához, az kiteszi magát annak, hogy találkozik önmagával. Az önmagával való találkozás elől ki is tér az ember, amíg minden rosszat a környezetére tud kivetíteni. Ám, ha végre őszintékké válunk önmagunkkal szemben, rájöhetünk, hogy mindenért, ami velünk történik, mi vagyunk a felelősek. Ez a létező legnehezebb feladatok egyike, ám teljesítőjének hatalmas jutalom is jár: önmaga szabadsága.”
Carl Gustav Jung

ezt is muszáj:

Belép a pszichológus egy teljesen üres szobába és megszólal:
– Mondja, uram! Mióta képzeli, hogy láthatatlan?

És megölte a madarat.
na mára itt hagyom abba.